Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ
Általános adatok
Akik ma Barcsra látogatnak színvonalas körülmények között fürdőzhetnek ebben a kellemes hangulatú kisvárosban.
Barcs Somogyország déli részén, a Dráva partján helyezkedik el. Nagy forgalmú határátkelőhellyel rendelkezik, így Somogy déli kapujaként is szokták emlegetni. E területen található a Duna-Dráva Nemzeti Park, amely érintetlen környezetével, egyedi élővilágával elvarázsolja az ide látogatókat. Városunk kiemelkedő kincse a gyógyvíz, és az arra épülő fürdő. Az 1317 méterről feltörő, 55 oC hőmérsékletű, nátrium- hidrogén-karbonátos jellegű víz, ásványi anyagokban nagyon gazdag. A Barcsi Gyógyfürdő a régió legújabb és legmodernebb fürdője, közel 3 ha-os területen a város tradicionális középpontjában épült fel. A korszerű létesítményben, színvonalas és szép környezetben pihenhetnek, gyógyulhatnak vendégeink. Az egész évben üzemelő fürdő fedett részében hat, szabadtéren pedig két medence folyamatosan várja vendégeinket, akik a nyári szezonban a nagy zöld területen további két szezonális medencét is használhatnak. A fürdés mellett strandröplabda és lábtengó pályák, játszótér, étterem és büfé várja az ide látogatókat. A Rekreációs Központ sokoldalú szolgáltatásai révén a családok, a fiatalok és a gyógyulásra váró vendégek számára egyaránt kikapcsolódást biztosít.
A fürdő területén működő gyógyászati részlegben a reumatológiai szakrendelés keretein belül gyógyászati kezelések, továbbá számos egészségmegőrző és rekreációs szolgáltatás vehető igénybe.
Szolgáltatások
A "Barcsi Gyógyvíz" gazdag természetes hatóanyagokban. Speciális gyógyhatását magas nátriumhidrogén-karbonát tartalma biztosítja.
Az itt található, tehát nátrium-hidrogén-karbonátos jellegű gyógyvíz, mozgásszervi megbetegedésekre, továbbá baleset utáni rehabilitációs kezelésére alkalmas. Idült gyulladásoknál gyulladáscsökkentő hatása van, továbbá élénkíti ill. tovább, erősíti az immunrendszert.
Amint a vízminősítéssel kapcsolatos eljárás során bizonyossá vált, a Barcsi Gyógyvíz különösen hatékony módon enyhíti a térdizületi kopások okozta fájdalmakat (térdartrosis), és a chr lumbágó tüneteit.
A gyógyhatást tovább fokozza a gyógymedencék vízfelszíne fölötti 10 30 cm vastagságú gáz-gőz réteg is.
Gyógyászati részlegünk
A komplex gyógyászati kezeléseknek helyt adó részleg, gyógyvízre alapozott tradicionális és modern terápiás eljárásokkal, illetve alternatív gyógymódokkal várják a gyógyulni vágyó betegeket.
A gyógyászati részlegben reumatológiai fizioterápiás szakrendelés működik.
Széles körű fizioterápiás kezelések ultrahang, magnetoterápia, inger-és galvánáram, interferencia, diadinamik, továbbá gyógymasszázs, egyéni- és csoportos gyógytorna vehetők igénybe.
Az erre a célra kialakított medencében egyéni és csoportos, a beltéri úszómedencében a csoportos gyógyúszás biztosítja a gyógyulást és a regenerálódást.
A gyógyvíz és a gyógykezelések együttes hatásának köszönhetően panaszai enyhülnek, visszanyerheti testi és lelki harmóniáját!
Elérhetőségek
Nyitvatartás
A Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ egész évben minden nap 8.00 - 20.00 óráig várja a fürdőzőket.
# Eltérő nyitvatartási napok január 1., 12-20-ig nyitva
# húsvét vasárnap, zárva
# november 1., zárva
# december 24., 8-12-ig nyitva
# december 25., zárva
# december 31., 8-12-ig nyitva
Cím
Az intézmény címe:
Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ
Barcs
Május 1. u. 2.
7570
Telefon/Fax
Tel.: +36 82 565 500
Fax: +36 82 463 143
Gyógyászat-recepció: +36 82 565 502
Elektroterápia: +36 82 565 507
Gyógymasszázs: +36 82 565 508
Email
Email cím: gyogyfurdobarcs@fibermail.hu
Fürdő megközelíthetősége:
Barcs városának megközelíthetősége szempontjából fontos Pécs irányába a 6-os számú főút, valamint a Balaton irányából a 68-as út ( ami Horvátországban folytatódik Virovitica felé). A vasút megközelítés Nagykanizsa-Pécs, illetve a Barcs-Harkány útvonalon lehetséges. A strandfürdő kéthektárnyi területét körbeöleli a város. A vasút- és az autóbusz pályaudvartól 5-10 perces sétával megközelíthető.







